Iskolából hazafelé, avagy bűnmegelőzési tanácsok szülőknek és gyereknek

Tájékoztatás hirdetmény közzétételével történő értékesítésről
2022-11-10
Közmeghallgatás
2022-11-22

 

Iskolából hazafelé, avagy bűnmegelőzési tanácsok szülőknek és gyereknek:

Őszi és téli időszakban korábban sötétedik. A sötétedés beálltával szubjektív biztonságérzetünk is csökkenhet, de a lehetséges és valós veszélyforrások száma is emelkedik. Ezekben a hónapokban is előfordulhat – főleg, ha gyermek külön órákra vagy edzésre is jár – hogy gyermekének sötétben is egyedül kell hazamennie. A tavaszi, nyári világosság idején oly biztonságosnak tűnő útszakaszok is félelmetessé, veszélyessé válhatnak. Fontos megemlíteni azonban, hogy alsós gyermekét (10-11 éves kor alatt) lehetőség szerint ne hagyja egyedül hazamenni (szülő, nagyobb testvér, szomszéd kísérje haza). Felsős gyermek természetesen, az alapvető szabályok ismeretében, már közlekedhet egyedül.

Ezért érdemes átbeszélni gyermekével, hogy mit tehet saját biztonságáért, ha egyedül kell közlekednie:

  • Gondosan és közösen tervezzék meg a hazafelé tartó utat, beszéljék át a veszélyes pontokat, útszakaszokat;
  • Elindulás előtt a gyermek, még az iskolában, telefonon vegye fel a kapcsolatot a szülőkkel, nagyszülőkkel, hogy tudják mérlegelni a lehetséges hazaérkezés időpontját;
  • Annak tényét, hogy a gyermek egyedül közlekedhet, minden esetben tudja az osztályfőnök;
  • A gyermek mobiltelefonját, okos eszközeit, egyéb értéktárgyait rejtve hordja, ne viselje jól látható helyen;
  • Útközben ne telefonáljon, ne használjon fül- és fejhallgatót, mert ezek az eszközök felhívhatják a figyelmet az értékekre, másrészt az eszközök használata révén elkalandozhat a gyermek figyelme, elveszítheti a környezetkontrollt;
  • A gyermek akár gyér, akár forgalmas útszakaszon, kizárólag jól belátható, lehetőség szerint kivilágított és kijelölt gyalogosátkelőhelyen keljen át az úttesten;
  • Kijelölt gyalogos átkelőhelynél, festett útburkolatnál, jelzőlámpával irányított útszakaszon is csak akkor kelljen át a gyermek az úttesten, ha meggyőződött arról, hogy az autós, motoros megállt, és megadja az elsőbbséget (a gyalogos átkelőhely nem minden esetben nyújt alapvető biztonságot);
  • Véletlenül se rohanjon át nem belátható kanyarban, több sávos úton, vagy nem kijelölt helyen;
  • Ha nincs kialakított gyalogosátkelőhely, a gyermek használja a felüljárót, vagy aluljárószakaszt;
  • Sötétben, párás, esős időben nehezítettek a látási viszonyok, erre ügyeljen a gyermek autóút mentén;
  • Érdemes fényvisszaverő pántot hordani (kerékpár esetében kötelező, a jól láthatóság érdekében a kerékpár kivilágítása mellett), sötétebb szakaszokon fel kell venni a láthatósági mellényt;
  • Érdemes elgondolkodni a gyermeke okoseszközén beállított google-fiókhoz kapcsolható szülői felügyeleti program, applikáció beszerzésén, mely lehetővé teszi a telefon távoli csörgetését, valamint az eszköz tartózkodási helyének ellenőrzését (internet alapon így nyomon követheti googlemaps-on keresztül gyermeke mozgását);
  • A Hazakísérő-telefonszolgáltatások csábítónak tűnhetnek, de legyen szkeptikus az alkalmazásukkal szemben (elvonja a figyelmet, hamis biztonságérzetet nyújt);
  • A gyermek kerülje a nem átlátható, kivilágítatlan helyeket, utcaszakaszokat, parkokat;
  • Lehetőség szerint olyan útvonalat válasszon, ahol rendezettek a körülmények, többen tartózkodnak, és megvalósulhat a közösségi kontroll és természetes felügyelet (forgalmasabb helyeken csökken az áldozattá válás esélye, hisz a bűnelkövető is mérlegel, kockázatot értékel);
  • Ismert útszakaszon több az ismerős, a hangos köszönések biztonságérzetet nyújtanak;
  • Ha megoldható, több társával együtt menjen hazafelé az iskolából, olyan gyerekekkel, akik közel laknak egymáshoz;
  • Tömegben, tömegközlekedési eszközön figyeljen a gyermek értékeire, vigyázzon táskájára (vegye le és tartsa maga elé), és figyelje környezetét;
  • Ha van rá mód, a gyermek kerülje a sötét, gyér megvilágítással rendelkező, elnéptelenedett parkokat, aluljárókat;
  • Legyen körültekintő kapualjaknál, kiszögelléseknél, beugróknál séta közben, figyeljen környezetére;
  • A gyermek néha változtasson az útvonalon bűnmegelőzési célzattal;
  • A gyermek tudja, ha veszélybe vagy bajba kerül kihez fordulhat, kit értesíthet, mit kell elmondania, vegye észre, ha követik, és erre dolgozzanak ki közös reakciót/stratégiát (például forgalmas helyre, boltba, üzletbe megy, szól felnőttnek, kér telefonon segítséget);
  • Idegen személlyel ne álljon szóba, persze ne legyen udvariatlan, de legyen mindig óvatos (ha kocsiból szólnak ki a gyermeknek, inkább tegyen úgy mintha nem hallaná, és menjen forgalmas helyre, vagy változtasson az útvonalon);
  • A gyermek telefonjában a szülő, nagykorú hozzátartozó és központi segélyhívó (112) száma gyorsbillentyűhöz legyen kapcsolva;
  • A telefon névjegyzékében a legfontosabb telefonszámok elé írjon A betűt, a gyorsabb hívás érdekében;
  • Alakítson ki gyermekével veszély jelzésére egy kódnyelvet, jelrendszert;
  • Önvédelmi boltokban kapható hangos, magas frekvenciával dolgozó személyvédelmi riasztó, mely alapvető védelmet nyújthat, felhívhatja a környezetét figyelmét a gyermekre, könnyen elrejthető, bárhova rögzíthető, akár értéktárgyhoz is kapcsolható;
  • Ismerje fel a gyanús csoportosulásokat, ha ilyet tapasztal a gyermek, változtasson útvonalán.

 

S ne feledjék, saját biztonságunkért, elsődlegesen saját magunk vagyunk felelősek!

Ha mégis megtörténne a baj, hívjanak segítséget, értesítsék a Rendőrséget a 112 segélyhívó számon

 

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG

BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 2. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.:66

Telefon: (06-42/524-612/33-51),

E-mail: Kovacsat@szabolcs.police.hu

Iskolából hazafelé.letöltés