Határozat – Győrtelek-Mérk összekötő út korrekciójának előzetes vizsgálata
2020-03-26
Tájékoztató – Kijárási korlátozás
2020-03-29

Tisztelt Szülők! Beiratkozásra készülők!

Az emberi erőforrások minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25) EMMI határozatában (a továbbiakban: EMMI határozat) a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg  A kötelező felvételi körzettel rendelkező óvodák felvételi eljárása A kötelező felvételt biztosító óvoda  a fenntartójától megkapott lista alapján 2020. április 21-ig felveszi a felvételi körzetébe tartozó valamennyi olyan gyermeket, akik vonatkozásában nem érkezett hozzá jelzés arról, hogy másik óvoda felvette volna őket. Ezekben az esetekben a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelésének napján kerül majd sor. A gyermek felvételét követően a felvételről írásban értesíteni kell az érintett szülőt, valamint a gyermeket be kell jelenteni a KIR személyi nyilvántartásába.

Tisztelettel:

Gergelyné Pinczés Mónika – óvodavezető

Megszakítás